Volt ez az ünnepély.
Azért nehéz a programszervező dolga, mert igyexik mindig újat csinálni.
Idén jött Kristóf, a friss erő és ex-padányis, és találta ki, hogy valami provokatívabb előadás legyen a "hagyományosnál".
Bár a hagyományos szó nem jelent talán semmit, hiszen a hagyomány szó jelentése eléggé bizonytalan a Padányi életében, lévén változások voltak soxor, hol egy igazgató jöve, hol mene, de mégis. (A programszervező - én - lassan ilyen tartóoszlopnak kezdi érezni magát a Padányi életében.)
Szóval volt a műsor, amely a nézőprovokálásra épített, azaz 'helyzetbe hozván' a nézői passzivitásba süppedt-püffedt ifjúságot, öregséget, diákot és tanart egyaránt, próbált válaszokat kiprovokálni, magyarán, mit tennénk, ha...
Mit tennénk, ha mi is ott lettünk volna, akkor, ha valamely erőszakot finoman alkalmazó szervezet minket is cselekvésre-nem cselekvésre kényszerített volna.
Ezért kellett állni, és ezért nem volt szabad leülni, és ezért kezdődött olyan kezdés nélkül a műsor.
Aki nem volt ott, és aki nem értette, annak összefoglalván:
1. A szpíker öltönyös diákként felszólítja a diákságot, hallgatókat, hogy maradjanak állva, a szabadságot megünneplendő.
2. Ám nem a Himnusz, Szózat hangjai harsannak fel, hanem kommunista daloké. Hosszan. (7 perc)
3. Szpíker közli, hogy az leülhet, aki elfogad egy bélyeget, egy pecsétet. (Vörös csillag)
4. Azon embereket, kik engedély nélkül (hahh-hahh) ülnek le, ávós emberek kicibálják.
5. Ebből forradalom lesz - a közben felépülő vörös tornyok lerombolására, és az ávósok elűzésére az egyik elszabadult rab a legkisebbek (vö. 'pesti srácok') segítségét kéri. Lerombolják a tornyokat.
6. Zaj, ágyú, gépfegyver, sötét, villogó fény.
8. A világosban látszik, hogy a kijárat előtt felépült egy újabb vörös fal-torony. Most mi lesz: rajtunk áll, ülünk vagy nekimegyünk....
Külön köszönet a 12.A-nak, kik megelégelvén az utolsó jelenet várakozását, döntöttek, és nekirohantak a vörös falnak. (Belveder úr, ugye ).
Az előadás vegyes érzelmeket keltett. Én elégedett voltam.
