07:55-kor vánszorognék be a Padányi Iskola kapuin, ám 4 lábán egy ügyetlen valami rohan felém, ugrik kettőt, majd bekéretszkedik az iskolába. Az épületből a portás néni érces női hangján ripakodik rá: "Be ne gyere!". Az alsós gyermekeiket féltő apukák próbálják a lelkes állatkát elrugdalni a kisgyerekek közeléből...

Kapom elő a telefont: "-Anya, találtam egy kutyát." (Édesanyám nem először hallja ezt a mondatot.) " -**cenzúrázva** Várj, mindjárt viszek nyakörvet meg pórázt." Közben jött a felmentősereg Lori személyében, aki segített megbirkózni a kiskutyával.
Igaz, az első óra rovására, de a kutyakölyök biztonságos helyre került egy állatorvos hölgy jóvoltából, aki szintén buzgó állatvédő. Reméljük nemsokára gazdát találnak a tündéri husky-keveréknek. De vajon miért nem jutott rajtam kívül eszébe senkinek, hogy segítsen a kutyuson?

Sokakat nem érdekel az állatok védelme. Nem szorul el a szívük, ha látnak egy kóbor kutyát, vagy cicát az utcán. Pedig nem feltétlenül kell befogadni egy állatot azért, hogy segíts rajta. De ha mégis megteszed, hálás lesz érte (kivételt képez az én macskám, Róbert, aki egy rohadék. De mi ettől függetlenül imádjuk).

Igazából, az én családom is azóta kezeli érzékenyen ezeket a dolgokat, amióta állatot tartunk. Ma már háromszor meggondolnánk, hogy fajtatiszta állat vásárlásával gazdagítsunk egy tenyésztőt, és többtízezer forintot költsünk a törzskönyvére, vagy menhelyről fogadjunk be egy nyomorult kis jószágot.

Állatmentő akcióinkra kiváló példa, amikor Anya egy kopasz, nyomorult rágcsálóval tért haza mondván: "Úgy reszketett szegény a földön!" A szőrtelen kis izét macskatejpótlóval szoptattuk orrcseppentőből, meleg odút építettünk neki, és 1-2 hónap elteltével egy gyönyörű, csillogó szőrű, bojtos farkú mókussá vált az Erzsébet-ligetben talált kis állat. Sluki (ez lett a neve) most egy kedves családnál él saját, hatalmas ketrecében. Nem mertem szabadon engedni, mert túlságosan hozzászokott az emberhez, gyakorlatilag Én voltam az anyukája. Potyogtak is a könnyeim, mikor el kellett válnom tőle, de tudtam: Jó helyre kerül.


Ha nincs is alkalma mindenkinek csecsemő mókust szoptatni, és látni ahogy cseperedik, átszokik a szilárd ételre, kinő a szőre, ugyanilyen melengető érzés, ha csupán kiviszel egy tányérka macskatápot a közelben portyázó cicáknak.

Persze a kóbor állatok etetésének hátrányai is vannak, például ha eljön a párzási időszak, elárasztatják a környéket a kiscicák. Ezért vannak az állatvédő egyesületek, akik az adók 1%-ából a kóbor állatonak adatják be a fontos oltásokat és ivartalanítják őket, ami megint nem kevés pénz (egy kandúr ivartalanítása 5000-6000, egy nőstény macska ivartalanítása 8000-10000 forint is lehet).
A másik hátrány az állatok agresszív viselkedése. A kóbor (felnőtt) kutyákkal vigyáznunk kell (főleg a nagytestűekkel), mert gyakran harapósak. Sajnos ezt már az én (egykor minden kutyával barátságos) Sütikém is tapasztalta.

Más, amikor egy olyan kutyus veszik el, akinek van gazdája. Ilyen volt például Matyi, a kis mopsz, aki úgy volt kóbor, hogy rajta volt a hám. Vagy elszökött, vagy kirakták szegényt. Sajnos a régi gazdája nem lett meg, de egy héten belül új gazdára talált a röfögő kiskutya.

Régebben említettem a menzás posztokban Ilonkát, már-már Veszprém nevezetességévé váló kutyust. Sajnos ez a kedves, félénk kutya hónapokkal ezelőtt eltűnt. Nem tudjuk mi lett vele, valószínűleg egy autó üthette el. Szerencsére minden kölykét örökbe fogadták (2x kölykezett), de magát Ilonkát senki nem tudta befogni.

Nemígy az Óváros-téren lakó 4 tündéri kiscicát, akiket az ott lakó néni, a gyepmester és Anya segítségével eljuttattunk (még a bejegyzés elején említett) állatorvoshoz. A cicák nagyon kedvesek, dorombolnak, gyönyörű szőrük van, és gondoskodó gazdájukat keresik.

Nem csak Anyukám ilyen buzgó, Apa is telefonált már lelkesen, hogy "-Találtam egy kígyót a kertben!". Mivel én több kígyót is tartok itthon, szüleim is némileg tájékozottak a kígyófajták ügyében, ezért nem rémüldözött, hogy esetleg viperával lenne dolga. Szegény kis vízisikló a Sédből kúszott a kertünkbe, ismeretlen okokból. Ő is biztonságosan visszakerült a patakba, és elúszkált.
Ha vízi állatot találunk távol a víztől, azt semmiképpen ne vigyük haza. Inkább juttassuk vissza nedves környezetébe, nehogy kiszáradjon. Ha nem undorodsz a békáktól, kézzel is megfoghatod, de ha siklót találsz (és még attól sem undorodsz, akkor király vagy!), de ahhoz ne nyúlj, mert szerintük legjobb védekezés a támadás, és harapásuk nem csak fájdalmas, de rengeteg fertőzést is bejuttathat a szervezetedbe. Inkább tereld óvatosan egy vödörbe az állatot, és a tetejét úgy zárd le, hogy levegő is jusson a vödörbe. Aztán irány a vízpart! Hidd el, jó érzés lesz látni, ahogy szépen elúszik megmentett állatkád.

Abban a reményben írtam ezt a bejegyzést, hogy nem csak az a 9-10 ember olvassa majd el, aki szerkeszti is a blogot.
Ha kicsit is megérintettek a történetek, és a szüleidnek nincs jobb ötlete, hogy milyen szervezetnek ajánlja föl az adója 1%-át, ajánlom a veszprémi Vackoló Közhasznú Állatvédő Egyesületet, akikre az állatmentő akcióinkban mindig feltétel nélkül számíthattunk.
Adószámuk: 19380379-2-19 
A pénz (mielőtt bárki azt hinné) nem a szervezet tagjainak gazdagítására fordul, hanem a feljebb említett dolgokra. (Telepükön jelenleg 50 örökbefogadásra váró kutya van, mi vittük az 51.-et a post elején említett, husky-keveréket.)
Ha valakinek kutya, macskaelhelyezési problémái vannak, tőlem elkérheti az állatvédők telefonszámát.

Köszönöm, hogy végigolvastátok a bejegyzést, remélem elég tanulságos.
Ha még ezek után is kiröhögnél, akkor vess magadra, aztán arassál... :P

PöDe